2014. szeptember 4., csütörtök

Draco Malfoy

Draco a hatodik évben (Forrás)
Draco Malfoy szőke, hidegszürke szemű, hegyes, sápadt arcú roxforti diák. Mardekárosként, és egy olyan család gyerekeként, akik kapcsolatban állnak a sötét tanokkal, Draco gyakran kötekedik Harryvel és barátaival.

Újdonság J.K. Rowlingtól:

Születésnap: június 5.
Pálca: galagonya, unikornisszőr maggal, 10 hüvelyk, rugalmas
Roxforti ház: Mardekár
Szülők: boszorkány anya, varázsló apa

Draco Malfoy egyedüli gyerekként nőtt fel a Malfoy birtokon, a lenyűgöző wiltshire-i kastélyban, ami már évszázadok óta családja tulajdonában áll. Mióta csak beszélni tud, egyértelművé vált számára hogy triplán különleges: először is varázsló, másodszor aranyvérű, harmadszor pedig a Malfoy család tagja.

A folytatásért kattintsatok a továbbra!


Draco olyan közegben nőtt fel, ahol sajnálták, hogy a Sötét Nagyúrnak sem sikerült átvenni az uralmat a varázslótársadalom felett, ugyanakkor sokszor emlékeztették arra, hogy ezeknek az érzelmeknek nem adhat hangot a család és a közeli barátok körén kívül, különben "apuci bajba kerülhet". Gyerekkorában Draco apja ex-halálfaló társainak aranyvérű gyerekeivel barátkozott, így amikor megérkezett a Roxfortba, már kialakult a baráti köre, benne Theodore Nott-tal és Vincent Crakkal.

Mint minden Harry-korú gyerek, Draco is hallotta a történeteket A Fiúról, Aki Túlélte. Az évek során több különböző teória is keringett arról, hogy Harry hogyan élte túl azt, aminek halálos támadásnak kellett volna lennie; a legtöbbször előkerülő elmélet szerint Harry maga volt a nagy sötét varázsló. A tény, hogy elkülönítették a varázslótársadalomtól, úgy tűnt (a reménykedők számára), hogy csak alátámasztja ezt az elméletet, és Draco apja, a miden hájjal megkent Lucius Malfoy maga is buzgón támogatta. Megnyugtató volt arra gondolni, hogy neki, Luciusnak lesz még egy esélye a világuralomra, és hogy ez a Potter fiú lesz az új, a jobb, aranyvérű bajnok. Azt mindenki tudta róla, hogy semmi olyat nem tenne, amit az apja helytelenít, és abban reménykedve, hogy izgalmas hírekkel szolgálhat családjának, Draco Malfoy a kezét ajánlotta Harry Potternek, mikor rájött, hogy ő is a Roxfort Expressen utazott. Amiért Harry visszautasította Draco baráti ajánlatát és a tény, hogy már összebarátkozott Ron Weasleyvel, akinek a családja átkozott a Malfoyok szemében, rögtön szembefordította vele Malfoyt. És Draco egyből rájött, hogy az ex-halálfalók vad reményei - hogy Harry Potter az új és jobb Voldemort - teljesen alaptalanok, és kettejük ellenségeskedése is ebben a pillanatban indult el.

Draco elsőben (Forrás)
Draco Harryvel szembeni érzelmei nagy részben mindig is az irigységen alapultak. Habár sosem kereste a népszerűséget, kétségtelenül Harryről beszéltek a legtöbbet az iskolában, és őt csodálták a legjobban; ez adta meg a lökést a viszályhoz annak a fiúnak, aki mindig is úgy hitte, hogy szinte királyi helyet foglal el a varázsló társadalomban. Sőt mi több, Harry volt a legtehetségesebb a repülésórán, pedig Malfoy biztos volt benne, hogy a saját képességeivel ki fog tűnni az első éves diákok közül. A tény, hogy a bájitaltan tanár, Piton kedvelte Malfoyt, Harryt pedig semmibe vette, csupán egy kicsi kompenzáció volt.

Draco rengeteg csúnya trükköt bevetett a Harry ellen irányuló küldetésében: többek között hazugságokat nyilatkozott a sajtónak, sértő kitűzőket gyártott, a háta mögül megtámadta, és dementornak öltözött (mert Harry különösen sebezhető volt velük szemben). Ugyanakkor Harry többször legyőzte Malfoyt a kviddicspályán, és Malfoy sosem bocsátotta meg neki, hogy a sötét varázslatok kivédése tanár miatta változtatta görénnyé.

Sokan gondolták azt, hogy Harry Potter, aki tanúja volt a Sötét Nagyúr visszatérésének, hazug és csak képzelődött, Draco Malfoy viszont azon kevesek egyike volt, aki tudta, hogy Harry az igazat mondja. A saját apja is érezte a sötét jegy hívását, és csatlakozott is a Sötét Nagyúrhoz, majd tanúja volt Harry és Voldemort temetőbeli párbajának.

Ezen események kitárgyalása a Malfoy-kúriában csak növelte Draco Malfoy ellentmondásos érzelmeit. Egyrészt borzasztóan örült Voldemort visszatérésének, és hogy ezáltal - az apja szavaival élve - a család hajdani dicsősége hamarosan visszatérhet. Másrészről azonban, a suttogások, hogy Harry megint megmenekült, és a Sötét Nagyúrnak nem sikerült megölnie, mérgessé és féltékennyé tették Dracot. Akármennyire is megvetették a halálfalók Harryt, komoly ellenfélnek tartották; Dracot viszont továbbra is csak egy iskolásfiúnak látták, akivel szülei házában találkoztak. Habár Draco az ellentétes oldalon harcolt, féltékeny volt Harry helyzetére. Azzal vigasztalta magát, hogy elképzelte Voldemort győzelmét, a családjának felemelkedését az új rezsim alatt, és magát, mint ünnepelt embert a Roxfortban, Voldemort jobbkezeként.

Az iskolai élet a feje tetejére állt Draco számára ötödévben. Habár tilos volt a Roxfortban arról beszélnie, amit otthon hallott, kicsinyes győzelmeket aratott: prefektus lett (Harry viszont nem) és Dolores Umbridge, a sötét varázslatok kivédése tanár legalább annyira gyűlölte Harryt, mint ő maga. Tagja lett a Főinspektori különítménynek, és az lett a célja, hogy megpróbálja leleplezni Harryt és a diákok egy csoportját, akik Dumbledore seregeként rendszeresen összegyűltek és átkokat és varázslatokat gyakoroltak. De amikor sikerült leleplezni Harryt és csapatát, és úgy tűnt, Umbridge végre kicsapja Harryt a Roxfortból, a fiú az utolsó pillanatban kicsúszott kezei közül. És ami még rosszabb, Harrynek sikerült megúszni Lucius Malfoy gyilkossági kísérletét, és elérte, hogy Draco apja az Azkabanba kerüljön.

Ezek után Draco világa darabjaira hullott. Az apját, akit saját maga és Draco is tekintélyesebbnek tartott, mint előtte bárkit, elragadták otthonról és bebörtönözték a messzi és félelmetes, dementorokkal őrzött börtönbe. Lucius Draco születése óta példakép és hős volt a a fiú számára. Most pedig ő és az anyja kitaszítottak lettek a halálfalók között; Lucius elbukott és szégyent hozott a dühös Voldemort nagyúrra.

Darco eddig a pontig egy biztonságos burokban élt; kiváltságos fiú volt, akinek szinte semmilyen problémával nem kellett megküzdenie, szilárd pozíciója volt a világban, gondjai pedig igen kicsinyesek voltak. Most azonban, hogy apja elhagyta őket, anyja pedig kétségbeesett és félt, neki kellett felelősséget vállalnia a családért.

De a legrosszabb csak ezután jött. Voldemort, hogy megbüntesse Luciust, amiért nem sikerült elfognia Harryt, olyan nehéz feladattal bízta meg Dracót, hogy szinte biztos volt, a fiú belebukik - és azért az életével fizet majd. Draconak meg kellett ölnie Dumbledoret - hogy hogyan, Voldemort azt már nem sietett neki elmondani. Draco magára maradt, és anyja (nagyon helyesen) azt gondolta, hogy a fiát felültette a varázsló, aki sosem tolerálta a bukást, és képtelen  volt az együttérzésre.

Úgy tűnt, hirtelen mindenki apja ellen volt, de Draco, dühösen az egész világra, teljes jogú halálfaló lett, és beleegyezett a gyilkosságba, amit Voldemort kiutalt neki. Az elején Draco bosszúvággyal telve azon igyekezett, hogy apja visszakerülhessen Voldemort kegyeibe, és bele sem gondolt, hogy mire is kérték pontosan. Csak azt tudta, hogy Dumbledore képvisel mindent, amit a bebörtönzött apja utált; Draco elég könnyen meggyőzte saját magát is, hogy a világ jobb lenne a roxforti igazgató nélkül, Voldemort gyülekezetének körében.

Draco annak a tudatában érkezett a Roxfortba, hogy most már igazi halálfaló, és hogy igazi célja van. Azonban fokozatosan, ahogy rájött, hogy a feladata nem is olyan egyszerű, mint elsőre gondolta, és hogy küldetése közben majdnem megölt két másik embert Dumbledore helyett, az idegei kezdték felmondani a szolgálatot. A családja és saját maga iránt érzett fenyegetettség okozta nyomás lassan kezdte maga alá gyűrni. A dolgok, amiket Draco magáról, és a világban elfoglalt helyéről hitt, kezdtek darabokra hullani. Egész életében bálványozta apját, aki nem riadt vissza a kegyetlenségektől; de most, hogy felfedezte magában, mennyire visszataszítónak találja a gyilkolást, úgy érezte, gyalázatosan elbukott. Ugyanakkor nem tudott szabadulni régi énjétől: folyamatosan visszautasította Perselus Piton segítségét, mert félt, hogy Piton el akarja lopni tőle a "dicsőséget".

Voldemort és Piton azonban alábecsülte Draco képességeit. Bebizonyította, hogy ért az okklumenciához (mágikus képesség, mely megakadályozza, hogy valakinek a gondolataiban olvassanak), ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy leplezze, mire készül. Két sikertelen gyilkossági kísérlet után Draconak sikerült bejuttatnia egy csapat halálfalót a Roxfortba, aminek következtében végül Dumbledore tényleg meghalt - habár nem Draco keze által.

Amikor a pálcáját veszített, legyengült Dumbledore előtt állt, Draco nem tudta rávenni magát, hogy megadja a kegyelemdöfést, mert abban a pillanatban megérintette Dumbledore iránta tanúsított kedvessége és sajnálata. Piton azonban fedezte Dracot, és hazudott Voldemortnak arról, hogy mielőtt az asztronómia toronyba érkezett volna, a fiú leengedte a pálcáját; Piton hangsúlyozta Draco ügyességét, ahogy bejuttatta a halálfalókat az iskolába, és ahogy sarokba szorította Dumbledoret, hogy ő, Piton megölhesse.

Ezután nem sokkal Lucius kiszabadult az Azkabanból, és az egész család visszatérhetett a Malfoy kúriába. De teljesen lefokozták őket. Az álmuk helyett, amely szerint Voldemort hatalma alatt vezető pozíciójuk lesz, a halálfalók közti rangsor legalján találták magukat; gyengék voltak, és elbuktak, Voldemort pedig gúnnyal és megvetéssel fordult feléjük.

Draco megváltozott, de még mindig magának ellentmondó személyisége megmutatkozott a tetteiben a Voldemort és a vele szemben állók közti harc során. Habár Draco sosem adta fel a reményt, hogy családja egyszer visszakaphatja régi, magas pozícióját, a kelletlenül felébredt lelkiismerete arra vezette, hogy megpróbálja - talán csak fél szívvel, de vitathatatlanul mindent megtéve, amit a körülmények megengedtek - megmenteni Harryt Voldemorttól, mikor az előbbit elkapták és a Malfoy kúriába hurcolták. Ugyanakkor a roxfroti csata alatt Malfoy megkísérelte elkapni Harryt, és ezáltal megmenti szülei helyzetét, és talán még az életüket is. De a Harryvel való szembeszállás megint egy vitás pont volt számára; úgy sejtem, a Dumbledore megölésére tett kísérlethez hasonlóan, egy másik ember megölése most is sokkal nehezebbnek tűnt a gyakorlatban, mint elméletben.

Draco túlélte a Roxfort ostromát, mert Harry és Ron megmentették az életét. A csata után apja elkerülte a börtönt azáltal, hogy bizonyítékkal szolgált több halálfaló társával szemben, és segített elfogni néhányat Voldemort nagyúr bujdosó követői közül.

Darco késői tizenéves korában történt események örökre megváltoztatták a fiú életét. Az elképzelések, amelyekkel felnőtt, a lehető legijesztőbb módon változtak meg: megtapasztalta a rémületet és kétségbeesést, látta, ahogy szülei hűségük miatt szenvednek, és tanúja volt annak, ahogy összeomlik minden, amiben szülei valaha hittek. Olyan emberek mentették meg, akiket neveltetésétől fogva gyűlölnie kellett volna: Dumbledore segítséget és együttérzést ígért neki, Harry pedig megmentette az életét. A második varázslóháború után Lucius is rájött, hogy a fia még mindig szereti őt, de már nem ért egyet a régi aranyvér-vonal fenntartásával.

Draco egy mardekáros osztálytársának húgát vette feleségül. Astoria Greengrass hasonló (de kevésbé erőszakos és rémisztő) dolgokon ment keresztül az aranyvér idealizálástól a toleránsabb életszemlélet kialakulásáig, így Narcissa és Lucius egyfajta csalódottságot érzett menyükkel szemben. Magas elvárásaik voltak a lány irányában, aki szintén a "Szent huszonnyolc" család egyikéből származott, de Astoria nem volt hajlandó arra tanítani unokájukat, Scorpiust, hogy a muglik csupán söpredékek, ezért a családi összejövetelek gyakran vitába torkolltak.


J.K. Rowling gondolatai:

Amikor a sorozat elkezdődött, Draco a gonoszkodás mintaképe volt minden értelemben. A megkérdőjelezhetetlen felsőbbrendűségének tudatában - melyet aranyvérű szüleitől vett át - nyújtott kezet Harrynek a kezdetekkor, és úgy gondolta, barátságát csak elfogadni lehet. A családja gazdagsága egyértelmű előny volt a szegény Weasleyékkel szemben; ez volt Draco büszkeségének forrása, hiába volt Weasleyék vére hasonló a sajátjához.

Dracot mindenki felismerte, mert mindenki ismert valakit, aki hasonló volt, mint ő. Az ilyen emberek felsőbbrendű tudata lehet megbotránkoztató, nevetséges, vagy sértő, attól függően, milyen környezetben találkozunk velük. Draconak sikerült ezeket az érzések egyszerre felébresztenie Harryben, Ronban és Hermionéban.

A brit szerkesztőm megkérdőjelezte a tényt, hogy Draco olyan jó az okklumenciában, miközben Harrynek (aki már nagyon fiatalon patrónust idézett) sosem sikerült elsajátítania ezt a képességet. Erre én azt mondtam, hogy Draco a személyiségéből adódóan könnyen el tudja rejteni érzéseit, kategorizálni azokat, és letagadni egyes részeit. Dumbledore azt mondta Harrynek a Főnix rendje végén, hogy az embersége miatt tud akkora fájdalmat érezni; Draco esetében azt próbáltam megmutatni, hogy a fájdalom letagadása és a belső konfliktusok mekkora sérülést okozhatnak egy emberben (aki nagy valószínűséggel másoknak is csak sérüléseket okoz).

Draco sosem jött rá, hogy ő lett a bodzapálca igazi tulajdonosa. És nagyon jó, hogy nem tudott róla, részben, mert a Sötét Nagyúr nagyon jól értett a legilimenciához, és egy szemvillanás alatt megölte volna Dracot, ha az igazság egyetlen morzsáját felfedezte volna, részben pedig azért, mert Draco egy része - taníttatásából eredően - még mindig csodálta az erőszakot és a hatalmat.

Sajnálom Dracot, ugyanúgy, ahogy Dudleyt is sajnálom. Malfoyék vagy Dursleyék között felnőni borzasztó élmény lehetett, és Draco szörnyű megpróbáltatásokon ment keresztül családja félrecsúszott elvei miatt. Ugyanakkor Malfoyék mentségére legyen mondva, hogy szerették egymást. Dracot legalább annyira motiválta, hogy semmi rossz ne történjen a családjával, mint a saját épsége iránt érzett aggodalom, Narcissa pedig a Halál ereklyéi végén mindent kockára tett, és hazudott Voldemortnak, mikor azt monda, Harry meghalt, csupán azért, hogy visszakaphassa fiát.

Mindezeknek köszönhetően Draco a hét könyv során végig kétes erkölcsű maradt, és én gyakran éreztem szükségét megjegyezni, mennyire elbátortalanított a lányok száma, akik mind ebbe a kitalált karakterbe szerettek bele (habár sosem vontam le belőle Tom Felton varázsát, aki briliánsan játszotta Dracot a filmekben, pedig nála kedvesebb emberrel még nem találkoztam). Draco egy antihős sötét vonzerejével rendelkezik; a lányok pedig általában hajlamosak romantikusnak látni az ilyen embereket. Emiatt nem volt választásom, kénytelen voltam józan belátásra terelni a lelkes olvasókat, és kiszakítani őket az álmodozásból: szigorúan elmondtam, hogy Draco szíve nincs aranyból a gúny és előítéletek páncélja alatt, és hogy ő és Harry sosem lesznek legjobb barátok.

Mindig úgy képzeltem, hogy Draco apja kisebb, módosított verziójaként nőtt fel; független és vagyonos emberként nem kellet dolgoznia, és feleségével és fiával megörökölték a Malfoy kúriát. A szabadidős tevékenységeiben pedig a kettős személyiségét vélem felfedezni. A sötét tárgyak gyűjtése régi családi hagyomány, habár sosem használják, inkább üvegvitrinekbe rejtik azokat. Ugyanakkor különös érdeklődést mutatott az alkímiai kéziratok iránt, de sosem próblta meg elkészíteni a bölcsek kövét - ebből arra lehet következtetni, hogy nem gazdagságot akart, hanem valami mást; talán azt, hogy jobb ember legyen. Szeretem azt hinni, hogy sokkal toleránsabban és kedvesebben nevelte fel Scorpiust, mint ahogy apja nevelte őt annak idején.

Draconak több vezetékneve is volt, mielőtt megállapodtam a Malfoy mellett. Több alkalommal felmerül a jegyzeteimben, hogy a Smart, Spinks és a Spungen vezetéknév. A keresztneve a csillagképből jön - a sárkányból [dragon] - és mégis, a pálcájának magja unikornisszőr.

Ezek a dolgok mind jelentéssel bírnak. Végülis - és most megkockáztatom, hogy újraélesztem az előbb emlegetett fantáziákat - van valami kiolthatatlan jó Draco szívében.

1 megjegyzés: